Mindennek van valami célja az életben, még a rossz dolgoknak is

Ez a történet azt bizonyítja, hogy bármennyire is azt érezzük, hogy mi már sosem leszünk boldogok, vagy velünk mindig csak rossz dolgok történnek, nem jelenti azt, hogy ez így is van, hinni kell abban, hogy még mi is örömünket lelhetjük az életben.

Egy este, amikor Kira hazaért az egyetemről, elővett egy szál vörös rózsát a fiókjából, ami ki volt szárítva, leült az ablak elé és csak bámult kifelé rajta. Nézte a nagy szemekben hulló hópelyheket és arra gondolt, hogy már megint itt van egy újabb karácsony. Hihetnénk azt, hogy ez örömmel tölti el, mint általában az embereket, de sajnos nem így van. Ha erre az ünnepre gondolt, azonnal elkezdett sírni, vagy inkább zokogni. Ilyenkor mindig előjöttek benne a rossz emlékek. Legszívesebben kihagyta volna az évnek ezt a szakaszát az életéből, de közben tudta, hogy erősnek kell maradnia, nem szabad gyengének mutatnia magát a 16 éves öccse előtt, aki árvaházban nevelkedett 8 éves kora óta. Kira már rég ki szerette volna hozni Pistit az otthonból, de nem volt rá lehetősége, mert nem volt rendszeres állása, magát is alig tartotta el. Aztán az egyetem mellett esténként árufeltöltőként dolgozott a TESCO-ban. Nem volt egy jól fizető munka, de jobb volt, mint a semmi. Kira ritkán tudta csak meglátogatni az öccsét, mert ő Budapesten tanult, Pisti meg Nagykanizsán volt árvaházban. Viszont a karácsonyi látogatás nekik szent dolog volt, mert akkor sosem hagyták volna egymást egyedül. Pisti is mindig nagyon várta nővére látogatását és ki is mutatta az örömét és a testvére iránti szeretetét, csak az a baj, hogy nem szavakban, merthogy a fiú 8 éves kora óta nem szólalt meg, senki nem tudta miért, vagyis jobban mondva egy ember tudta, az pedig a testvére, de ez csak az ő titkuk, senkinek nem beszéltek róla. Pisti zárkozott volt, nem voltak barátai és nemhogy megértették volna őt az emberek, kiközösítették, ezért nem is mozdult ki a négy fal közül, mindig a gépnél ült  és játszott, persze emiatt ‘kockának’ is csúfolták. Valószínű ő ezzel védekezett is, mert legalább elterelte a figyelmét a gondolatairól, amibe beleőrült volna. A két testvér tartotta egymásban a lelket, mert ha nem lettek volna egymásnak már rég feladták volna küzdelmet az életükkel szemben. Legszívesebben Kira sem mozdult volna ki a lakásából, de tudta, hogy tennie kell azért, hogy öccsének a legjobb életet tudja biztosítani, viszont már rég lemondott arról, hogy ő valaha újra szerelmes lesz.

Kira munka után, a TESCO-ból indult haza, amikor a bejáratnál szembe jött vele egy elegánsan öltözött, középkorú férfi, aki fekete öltönyt és bőrkesztyűt viselt, fekete haját hátrasimította. A férfi nagyon titokzatosnak tűnt, de ahogy Kira szemébe nézett, látszott a szemében a kedves, aggodó férfi. Kirának olyan érzése volt, mintha látta volna már a férfit, de ezt a gondolatot azonnal kitörölte a fejéből, mert az lehetetlen lett volna. Egész úton, amíg haza nem ért, ezen járt az agya és egyszerűen nem akart hinni a szemének, de közben azzal nyugtatta magát, hogy biztos csak egy hasonló kinézetű embert látott. Amikor a lakása ajtaja elé ért, elővette a táskájából a lakáskulcsot, bement, ledobta a cuccait a kanapéra és vett egy forró fürdőt. Mostmár megpróbálta másfele terelni a figyelmét, azon gondolkodott, hogy karácsonykor mivel kéne megajándékoznia imádott öccsét. Másnap nem kellett bemennie az egyetemre és így délelőtt el tudott menni vásárolni. A piacon egy idősebb hölgy árusnál meglátott egy vázát, de nem akármilyet, egy eredeti kínai porcelán vázát. Kirának azonnal megtetszett ez az értékes darab és meg is vette, biztos volt benne, hogy öccsének is tetszeni fog.

Kira megintcsak az esti műszak végeztével indult haza, amikor ugyanabban a ruházatban és hajviselettel jött vele szemben ugyanaz a férfi. Másnap ugyancsak elmentek egymás mellett, de Kira vette a bátorságot és leszólította Gattot, mert még mindig emlékezett a fiú nevére, hát hogy is felejthette volna el?! Nagyon félt, de érezte, hogy ezt meg kell tennie, mert ha ez a férfi az, akihez gyerekkori szerelme fűzödik, akkor talán jóra fordulhat az élete. A beszélgetésük során sok kérdésre választ kaptunk:

Kira és a testvére Pisti egy kis falucskában lakott az édesanyjával, aki imádta őket és az apjukkal, aki alkoholista volt. A 2 kicsi rengeteg szenvedésen ment keresztül, nem volt olyan nap, amikor apjuk ne részegen jött volna haza és ne bántotta volna az édesanyjukat. Őket csak azért nem bántotta, mert anyjuk megvédte őket, az életét is feláldozta volna a gyerekeiért. Az apa félelemben tartotta a családját, megfenyegette a feleségét, nehogy elmerjen szökni a gyerekekkel. Karácsony estéjén aztán bekövetkezett a tragédia, az apa annyira nem tudta kontrollálni az indulatait, hogy feleségét megölte, majd amikor rájött, hogy milyen szörnyűséget tett, magával is végzett. Akkor Kira 12, Pisti 8 éves volt és jöttek haza a templomból, mert szerepeltek a Betlehem előadásában. Amikor hazaértek sokk-ként fogadták a történteket, álmukban sem merték volna elképzelni, hogy idáig fajulhat apjuk agresszívitása. Annyira megrázták őket az események, hogy Pisti attól a perctől kezdve egy szót sem ejtett ki a száján. A szomszédjukban egy olasz származású család lakott, az apa drogdiller volt, az anya a bűntársa, egy fiúk volt, Gatto, aki szintén rossz dolgokon ment keresztül. Gatto és Kira egymásban tartották a lelket és megfogadták, hogy amikor felnőnek, összefognak házasodni és az ő gyerekeiket boldogságban nevelik majd fel. Nagyon szerették egymást. Viszont aznap, amikor Kiráéknál megtörtént a tragédia, őket messzire elvitték nevelőotthonba és Gattoék is tovább mentek, mert bújkálniuk kellett, de mielőtt elszakították őket egymástól, Gatto egy szál  vörös rózsát adott Kirának, hogy ezzel bizonyítsa, hogy sosem felejti el a lányt.

Az ő történetükben hihetetlen, hogy ennyi megélt szenvedés, csalódás, tragédia után újra boldogok lehetnek és valóra válthatják a gyerekkori álmukat. Az is hihetetlen, hogy újra találkoztak, de az még inkább, hogy a találkozás óta eltelt 2 év, és már van két gyönyörű ikerbabájuk, ráadásul Pisti is velük lakik, aki teljesen megváltozott a nevelőotthoni önmagához képest, elkezdett beszélni, vannak barátai és szeret élni. A karácsony már számukra is örömöt, boldogságot jelent, nem csak szomorúságot. Lehet hogy ezek a szenvedések is kellettek ahhoz, hogy ilyen példaértékű emberekké válhassanak és hogy ennyire megbízzanak egymásban?! Ki tudja, hiszen tartja a mondás: ‘Mindennek van valami célja az életben,még a rossz dolgoknak is’.