A csomag

Maya unottan pakolgatta a cigarettás dobozokat. Egy Nemzeti dohányboltban dolgozott, a Deák Ferenc téren, de utálta a munkáját. Mindent utált, aminek nem volt köze a tánchoz és az énekléshez, ezért is tartották sokan flegmának.

            - Helló – lépett be az üzletbe egy fiú. Ránézésre úgy tizenhét éves volt, középmagas, barna hajú, elnyűtt ruhájú és szemüveges. A kezében egy narancssárga focilabda volt, ami tiszta sár volt. Maya pontosan tudta, hogy ki ez a fiú, látta már a közeli árvaházban focizni a többi fiúval.

            - Mit akar? – kérdezte Maya.

            - Egy doboz kék Multit – felelte a fiú.

            - Te hány éves? – tette karba a karjait a lány. Pontosan tudta, hogy Pisti kiskorú, különben nem élt volna az árvaházban.

            - Ne csináld már – nyögött föl Pisti. A következő pillanatban a saras focilabda kicsúszott a kezéből, leesett a földre, majd tovább pattant az energiaitalos hűtőre, ami szintén sáros lett, és még fel is borult.

            - Mi történt? – jött ki a tulajdonos, Vili bácsi. – Mi ez a kosz?!

            - Én nem takarít föl – jelentette ki Maya.

            - Elejtettem ezt a sza… a labdámat – felelte Pisti.

            - Maya, takarítsd fel, te meg mit tűnj el innen kölyök – morogta Vili bácsi.

            - Én nem takarít föl, ő csinál mocsok – ellenkezett Maya, azzal leült a kassza mögötti kis székre.

            - Az én alkalmazottam vagy, és amíg itt dolgozol, megcsinálod, amit mondok! – csattant fel Vili bácsi. Maya morogva levette a nyakláncát, ebből is látszott, hogy nagyon vigyázott rá. Gyönyörű ezüst lánc volt, egy apró szív alakú, kissé domború medállal, aminek az elejébe egy apró piros követ illesztettek.

Fancsali képpel hátravonult és kihozta a felmosót és a vödröt, majd undorral eltelve elkezdte maszatolni a sáros foltot a padlón. Vili bácsi elégedetten bólintott egyet, majd visszatért a hátsó szobába, tovább leltározni.

            - Segítsek? – ajánlotta fel Pisti.

            - Törőd magad dolga – felelte erre a lány, majd a felmosó orrával arrébb lökte a fiú labdáját.

            - Bocs a rendetlenségért – próbálkozott tovább a fiú. Tizennégy éves kora óta szerelmes volt Mayába, teljesen oda volt érte.

 - Volna kedved eljönni velem valahova holnap? – bökte ki végül Pisti.

            - Nekem táncóra van – felelte Maya felé sem fordulva.

            - Holnap után? – reménykedett a fiú, közben a labdája újfent önálló életre kelt, összesarazva az egész üzletet.

            - Vidd már el labda – sóhajtotta Maya. Pisti erre szó nélkül felkapta a labdáját és kirakta a boltból. Éppen vissza akart fordulni a lányhoz, amikor Vili bácsi újfent megjelent:

            - Itt még mindig ekkora mocsok van?! – kérdezte vörösödő fejjel. – Maya igyekezz már! Neked meg megmondtam kölyök, hogy tünés!

            - Csinál már, csinál, nyugalom – intette le Maya az öreg boltost, mire az dúlva-fúlva, káromkodva visszament hátra. A fiú megijedt az öreg boltostól és inkább elszelelt, vissza az árvaházba.

Maya dudorászva feltakarította a sarat és rendet rakott az energiaitalok között. Ha nem dolgozott volna, akkor énekelt volna közben, hisz azt is ugyanúgy imádta, mint a táncot. Miután végzett visszarakta a nyakláncát és leült a kassza mögé, a helyére.

- Ezeket pakold ki – tett ki egy nagy kartondobozt Vili bácsi. – Most.

- Jól van, nyugalom, nem kell idegesség – felelte Maya vigyorogva. Üldögélt még két percig, majd feltápászkodott és elkezdte pakolni a cigis dobozokat.

A következő tettét később még Maya sem tudta megmagyarázni magának. Fogott egy doboz kék Multit, lehúzta a kasszánál és kifizette a saját pénzéből, majd elrakta egy borítékba. A címzés részéhez csupán annyit írt, hogy Pisti. Amikor végzett a munkával, hazafele az árvaház felé került és bedobta a kis csomagot az árvaház postaládájába.